Magyar Mentőmotor Alapítvány

A mentőmotorosok honlapja

Gödöllőn állomásozó mentőmotorunknak is volt munkája a hétvégén. Szombaton 9 óra körül érkezett a bejelentés, miszerint Zsámbok közelében két személygépkocsi karambolozott. Elsődleges információk alapján két beszorult gyermek és egy felnőtt sérült volt a helyszínen.
Mentőmotorunk érkezése után a helyszín felmérését követően derült ki, hogy tömeges baleset történt, négy felnőtt és két gyermek sérült. A kárhelyparancsnoki feladatokat a mentőmotorosunk látta el. A helyszínen lévő mentőerők segítségével sikerült a baleseti kárhelyet hatékonyan felszámolni, az ellátást követően három súlyos és három könnyebbnek tűnő sérültet szállítottak kórházba a mentőegységek.
A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk, a budaörsi mentőhelikopternek, a gyermek MOK-nak, a gödöllői, hatvani, jászberényi esetkocsinak és mentőgépkocsinak köszönjük a segítséget!

Fotó: Magyar Mentőmotor Alapítvány

Címkék: