mentomotoralapitvany

… egy újabb WordPress honlap…

Bemutatkozás

Kezdetektől napjainkig

A Szolgálat életre hívása 2004. telén kezdődött. Az OMSZ akkori főigazgatója engedélyezte, hogy több ország tapasztalata alapján, az ottani mintákat alapul véve néhány lelkes, fiatal mentőorvos megszervezze és elindítsa Magyarországon a motoros mentést. Több hónapos munka következett: engedélyek beszerzése, szakmai irányelvek megfogalmazása, egészségügyi felszerelés- és nem utolsó sorban egy motorkerékpár megszerzése.

Az első motort a Yamaha Hungária bocsátotta a mentők rendelkezésére. Az alapvető átalakításokat követően 2005. augusztus 6-án reggel állt szolgálatba -kísérleti jelleggel – az első magyar mentőmotor.

A Mentőmotoros Szolgálat tagjai 2005-ben

A Mentőmotoros Szolgálat tagjai 2005-ben

Az első hónapokban a Balaton déli partján zajlott a próbaüzem – teljes sikerrel. A Szolgálat akkor négy orvosból álló személyzete kedvező tapasztalatokról számolhatott be. A motor a reményeknek megfelelően a legnagyobb forgalomban is gyorsan, időnként forgalom elől elzárt területeken, strandokon, sétányokon keresztül vitte az életmentő felszerelést és a mentőorvost.

2006 tavaszán az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-vel folytatott tárgyalások után a mentőmotor újabb kihívás előtt állt: forgalmas autópálya-szakaszokon került bevetésre.

2006-ban nagy fejlesztés történt a Szolgálatnál: 2 db új motorral bővült a flotta. Így vált lehetővé, hogy az M0-ás autóút és az M3-as autópálya legforgalmasabb részei mellé települve a motorokon felváltva szolgáló tíz orvos és mentőtiszt a legnagyobb forgalmi dugóban is hamar, a többi mentőerőt sokszor 10-20 percekkel megelőzve biztosítsák a magas szintű ellátást az autópályákon bajba jutottaknak.

2007-ben új vezető került a Szolgálat élére. Alapvető feladat volt a Szolgálat mentési rendszeren belüli helyzetének megszilárdítása, illetve olyan hosszútávú stratégiákat kellett kidolgozni és elkezdeni, melyek előremutató biztosítják a motorok helyét Magyarországon.

2008-ban az OMSZ Mentőmotoros Szolgálatán belül új egységek láttak napvilágot. Június 1-én szolgálatba léptek Magyarország első mentőrobogói, melyek a Budai Várban, illetve a zsúfolt Váci utcában teljesítettek szolgálatot. Személyzetük kilenc szakképzett mentőápolóból és mentőtiszt hallgatóból állt. A Budai Várat látogató turisták ellátásán kívül a környező forgalmas közlekedési csomópontokban történő balesetek felszámolásában is jelentős szerepet kapott a robogó, mivel könnyű manőverezhetőségének köszönhetően hamarabb értek a helyszínre a forgalmi dugókban. Céljuk a gyors, szakszerű egészségügyi beavatkozás biztosítása azokon a területeken, ahol a mentőautók kiérkezése több időt venne igénybe.

2009-ben tovább bővítettük szolgálatunkat. Egy adományozó jóvoltából új motorhoz jutottunk, így szeptemberben próbaüzemmel beindult Tiszaújvárosban is a harmadik mentőmotor. A két hónapos próbaüzem komoly szakmai sikereket hozott, így 2010-től folyamatos üzemben dolgozik a mentőmotor a régióban.

2009-ben az előző év sikerességének köszönhetően a Váci utcában szolgálatot teljesítő robogó átkerült Budapest belvárosának egyik legforgalmasabb területére, az Astoriára. A csapat létszáma tizenkettőre bővült, a robogók száma pedig háromra gyarapodott. A 2009-es évben, négy hónap alatt 144 esetet láttak el a robogók.

2010-ben az anyagi források elégtelensége miatt a Robogós Szolgálat rövidített szezonban működött.  Az Astoria állomást egy másik turisztikailag is kiemelkedő helyszín, a Római Part váltotta fel, ahol a vendéglátó-ipari egységek mellett a vízisport-telepek miatt is kiemelkedő szerepet tölt be a gyors segítség.  A MAVIR támogatásával három új Yamaha AEROX típusú robogót kapott a szolgálat, így lehetőség nyílt további mentési feladatok, mozgóőrségek vállalására is.

Jelenleg a járműparkban 50ccm-es gépek vannak, terveink között szerepel ennek a megoldása, illetve nagyobb köbcentis gép(ek) beszerzése.
Mindezekkel párhuzamosan dolgozunk az “egyszemélyes” protokollokon, (mivel a robogós, motoros mentés még nemzetközi szinten is újdonság, kevés a szakmai tapasztalat, az irányelv) hogy a robogós, motoros segítségnyújtó a lehető leghatékonyabban végezhesse munkáját.

2010-ben a motoros mentés is jelentős fejlesztéseken ment keresztül.

Tavasszal egy nagylelkű adományozó segítségével 3 új mentőmotort vásárolt és szerelt fel a Magyar Mentőmotor Alapítvány, így további bővítéseket és a korábbi motorok cseréjét végezhettünk el.

A tiszaújvárosi motor a Mezőkövesd – Miskolc – Debrecen – Nyíregyháza közötti szakaszokon jelent gyors segítséget. Több nagy forgalmú főút is - 3, 35,  36 – keresztezi az ellátási területet, melyeken gyakoriak a közúti balesetek. Emellett Tiszaújvárosban és környékén több fokozottan veszélyes vegyi- és nagyüzem is található. A térségben több esetkocsi nélkül működő mentőállomás van, amelyeknek szintén nagy segítséget jelenthet a mentőmotor. Tiszaújváros térségében három megyehatár találkozik, ezért szükség esetén a nyíregyházi és a debreceni irányító csoportok is kérhetik a mentőmotor segítségét.

2010 májusában – az M6-os záró szakaszának elkészültével – kezdte meg működését a
Mentőmotoros Szolgálat pécsi részlege. Telephelye az M6-os autópálya M60-as szakaszán a pécsudvardi Autópálya Rendőrség. Az új motor beindításával újabb lépést tettünk annak érdekében, hogy Magyarország egyre nagyobb területén, egyre több ember számára legyen elérhető a magas színvonalú, gyors prehospitális ellátás.

A Szolgálat tagjai a 2010. évi őszi továbbképzésen


oldal tetejére

Címkék: